Reality

Halászlé esőben

avagy ki dönti el mi racionális és értelmes?

Ez még egy nyári nap története, de sokszor eszembe jut.  Édesapám  fogott egy szép halat az unokákkal, és bár az idő elromlott, viharos  szél fújt, és nagy fekete felhők jelentek meg az égen és későre is járt, ő mégis elhatározta , hogy nyilt tűzön bográcsban készíti el velük/velünk. Mindenki le akarta beszélni róla. Majd máskor! Megfázunk, megázunk, sokáig tart! –de ő annyira szerette volna, hogy végül elérte, hogy maradjunk.

Édesapám idén 73 éves. Van egy csodálatos, mindamellett néha idegesítő  tulajdonsága, hogy ha valamit szeretne elérni , teljesen figyelmen kívül tudja hagyni a racionális valóságot. Szeretném remélni, hogy valami keveset örököltem ebből. Egyesek szerint túl sokat is. 

Amikor tavalyelőtt nagyon beteg volt, az orvosok nem tudták mi a baja. Hat hétig feküdt kórházban és minden nap magas láza volt. Nagyon legyengült, de soha, egy pillanatra sem adta fel.  Aztán elkezdett javulni. Mi volt tehát az első dolga? Hozatott magának nordic walking botokat, és még ott a kórház kertjében elkezdett edzeni. Első nap tíz lépést tudott megtenni, de sífutó marathonra készült Komolyan vette a trainingeket. Felszerelést vásárolt, edzésre járt . Általában mi is mentünk vele.  Télen még sifutó táborban is voltunk vele Ausztiában családostul. Végül indult sífutó maratonon? Nem.  Egy évig készült rendszeresen , de  egészségi állapota  és kora nem engedte,  hogy rendesen felkészüljön egy maratoni távra.   Ezt mindenki előre látta, és meg is mondta neki, hogy így lesz.  Féltették a kudarctól!

Mi értelme volt akkor mégis?

Nincs olyan hogy kudarc, ha nem annak éled meg!  A kudarc a racionális elme találmánya, hogy megvédjen attól, hogy az álmaidat kövesd! Az a cél, ami a szeme előtt lobogott  segített neki meggyógyulni, visszanyerni az erejét, összehozta a családot, és rengeteg pozitív élményt adott neki és nekünk. Ha nem kezd bele ebbe,  és elhiszi, amit mások mondtak , akkor biztos nem jut  el az unokáival a sífutó táborba, amire mai napig mindenki szeretettel emlékszik!  

Pár éve vett magának egy hajót. Egy kenut. Meghallotta a Duna hívását és eleget tett neki. Sokszor volt kenuzni azóta ? Messzire elevezgetett? Nem igazán bírja már a karja és a válla az evezéseket. Egyedül el sem bírja a hajót!  De és megint csak de, sok kellemes órát töltött az általa annyira szeretett  Duna partján, együtt lehetett és új élményeket adhatott az unokáinak, szeretteinek. Télen tervezgethet , folyton a hajója javítgatásán jár az esze ,és nyáron már harmadik éve nyaral a Duna parton egy kis faházban. Az új cél megint csak kimozdította egy állóvízből, és talán nem a megszokott módon, de új csodás élmények felé terelgette.

Baj-e ha irreális célokért dolgozunk, amikről mások látják előre hogy elérhetetlenek? Ha látszólag  semmi értelme egyáltalán , hogy belevágjunk? Ha boritékolható a kudarc?  Időpocsékolás lenne csupán?

 Nos talán tényleg nem valósul meg minden cél egyből. Lehet az is , hogy átalakulnak .  De ha a szívünket követjük , és belevágunk, elindulunk egy általunk választott úton, az  így vagy úgy, de biztosan pozitiv változásokat hoz.

Visszatérve a horgászós estére. A hal finom volt, a bor remek, a beszélgetés szivet melengető. Az eső csak a legvégén eredt el amúgy igazán .Senki nem fázott meg. És az egyik unoka erről írt  a „Legjobb szünidei élményem”  fogalmazásában !