2017. október 13., péntek



Az ellenőrző


Kaptam egy ellenőrzőt ( mai nevén tájékoztató füzet)
Van egy 11 éves osztályfönököm, illetve egy 9 éves osztályfőnök helyettesem. Szigorúak de kedvesek.Lehet piros  pontot gyűjteni , kisötöst szerezni, jár a fekete pont ha hiányzik valami , kaphatok intőt dicséretet ,szóval mindent mint egy igazi iskolában
De nem is ez a legjobb , hanem a tantárgyak. Van Futás, vagyis  innentől nem lóghatom el az edzéstJ, Segítőkészség, ebből már van is egy ötösöm órai munkára, Dicséret, Házimunka - sanszos hogy ebből nem leszek tiszta ötös, Szorgalom, Simogatás, Mesélés, Kávé ivás-itt nem elég meginni, aranyossá is kell válni utána ,Szépség, Szöszmötölés-itt a lassúság dicsérete a cél.
Azon tűnődöm, ez tényleg ennyire egyszerű lenne? Ha szorgalmas leszek és jól tanulok, segítek, dicsérek, simogatok, mesélek, kedves vagyok és szép , van kaja, rend meg tiszta ruha, sportolok, hagyok időt mindenre,sürgetés nélkül, az már elég? Ennyi az egész? Az már elég ahhoz hogy jó anya legyek? Semmi extra nyomás vagy elvárás? Semmi stressz és megfelelés? Szeretet, gondoskodás , odafigyelés és jó példa? Vagy mégsem olyan könnyű? Év végén meglátjuk ;-)

Bukósisak

Azt mondják a személyes példa sokkal fontosabb a gyerekek életében mint a szabályok és a hegyibeszéd. Ezt én a saját életemben a bukósisak módszernek neveztem el.


 Vidéken élek, ahol az egyik fő közlekedési eszköz a bicikli. Na nem ilyen hiperszuper csilivili terep-kerékpárokra, vagy országúti gépekre kell gondolni, hanem a hagyományos ütött kopott egyszerű biciklikre. Ezzel járnak a nénik bevásárolni ,meg a temetőbe, a férfiak ezen mennek a kiskertbe és viszik hátul a kapát  , az anyukák a kicsiket ezen szállítják  és a nagyobbak már egyedül kerekeznek az iskolába.   Sokan nem hordanak sisakot. Nem mennek nagy forgalomba, csak elugranak ide-oda, megszokták nem is hiányzik nekik. Rám kissé furcsán néznek , amikor a legrövidebb útra is felveszem a sisakomat. Minek az!  Talán , ha nem lennének gyermekeim én is ellazáznám ezt a sisakviselést. Ez nem Budapest , forgalom sincs, az autósok alapvetően vigyaznak , annyira nem érzem veszélyesnek nélküle  De vannak gyerekeim. Akiket féltek az autóktól. Szeretném , ha hordanának sisakot és ésszel közlekednének. Akkor is , ha majd nemcsak a szomszédba mennek át. Szeretném ha komolyan vennék  és  meg is csinálnák amit kérek tőlük. Persze most még amig együtt kerekezünk minden Ok, így is úgy is rájuk tudom erőltetni. De mi lesz két, öt tíz év múlva. Ha én most nem hordom, ők fogják hordani a sisakot, abban a pillanatban amikor már nem látom őket? Alig hiszem.  
Kicsit így vagyok az összes többi dologgal. Mindennel amit fontosnak tartok és át akarok adni nekik. Az értékeimmel , amig mentén élem az életemet.
Nincs kibúvó , hordanom kell azt a fránya sisakot.




Reality


Halászlé esőben


avagy ki dönti el mi racionális és értelmes?


Ez még egy nyári nap története, de sokszor eszembe jut.  Édesapám  fogott egy szép halat az unokákkal, és bár az idő elromlott, viharos  szél fújt, és nagy fekete felhők jelentek meg az égen és későre is járt, ő mégis elhatározta , hogy nyilt tűzön bográcsban készíti el velük/velünk. Mindenki le akarta beszélni róla. Majd máskor! Megfázunk, megázunk, sokáig tart! –de ő annyira szerette volna, hogy végül elérte, hogy maradjunk.
Édesapám idén 73 éves. Van egy csodálatos, mindamellett néha idegesítő  tulajdonsága, hogy ha valamit szeretne elérni , teljesen figyelmen kívül tudja hagyni a racionális valóságot. Szeretném remélni, hogy valami keveset örököltem ebből. Egyesek szerint túl sokat is. 
Amikor tavalyelőtt nagyon beteg volt, az orvosok nem tudták mi a baja. Hat hétig feküdt kórházban és minden nap magas láza volt. Nagyon legyengült, de soha, egy pillanatra sem adta fel.  Aztán elkezdett javulni. Mi volt tehát az első dolga? Hozatott magának nordic walking botokat, és még ott a kórház kertjében elkezdett edzeni. Első nap tíz lépést tudott megtenni, de sífutó marathonra készült Komolyan vette a trainingeket. Felszerelést vásárolt, edzésre járt . Általában mi is mentünk vele.  Télen még sifutó táborban is voltunk vele Ausztiában családostul. Végül indult sífutó maratonon? Nem.  Egy évig készült rendszeresen , de  egészségi állapota  és kora nem engedte,  hogy rendesen felkészüljön egy maratoni távra.   Ezt mindenki előre látta, és meg is mondta neki, hogy így lesz.  Féltették a kudarctól!

Mi értelme volt akkor mégis?

Nincs olyan hogy kudarc, ha nem annak éled meg!  A kudarc a racionális elme találmánya, hogy megvédjen attól, hogy az álmaidat kövesd! Az a cél, ami a szeme előtt lobogott  segített neki meggyógyulni, visszanyerni az erejét, összehozta a családot, és rengeteg pozitív élményt adott neki és nekünk. Ha nem kezd bele ebbe,  és elhiszi, amit mások mondtak , akkor biztos nem jut  el az unokáival a sífutó táborba, amire mai napig mindenki szeretettel emlékszik!  
Pár éve vett magának egy hajót. Egy kenut. Meghallotta a Duna hívását és eleget tett neki. Sokszor volt kenuzni azóta ? Messzire elevezgetett? Nem igazán bírja már a karja és a válla az evezéseket. Egyedül el sem bírja a hajót!  De és megint csak de, sok kellemes órát töltött az általa annyira szeretett  Duna partján, együtt lehetett és új élményeket adhatott az unokáinak, szeretteinek. Télen tervezgethet , folyton a hajója javítgatásán jár az esze ,és nyáron már harmadik éve nyaral a Duna parton egy kis faházban. Az új cél megint csak kimozdította egy állóvízből, és talán nem a megszokott módon, de új csodás élmények felé terelgette.
Baj-e ha irreális célokért dolgozunk, amikről mások látják előre hogy elérhetetlenek? Ha látszólag  semmi értelme egyáltalán , hogy belevágjunk? Ha boritékolható a kudarc?  Időpocsékolás lenne csupán?

 Nos talán tényleg nem valósul meg minden cél egyből. Lehet az is , hogy átalakulnak .  De ha a szívünket követjük , és belevágunk, elindulunk egy általunk választott úton, az  így vagy úgy, de biztosan pozitiv változásokat hoz.
Visszatérve a horgászós estére. A hal finom volt, a bor remek, a beszélgetés szivet melengető. Az eső csak a legvégén eredt el amúgy igazán .Senki nem fázott meg. És az egyik unoka erről írt  a „Legjobb szünidei élményem”  fogalmazásában !

2017. január 18., szerda

Hála avagy tanuljuk meg értékelni amit kapunk


Már olyan régen akarok erről írni. Annyi minden van, amiért hálás lehetek.Minden egyes nap. Annyi, de annyi jó történik velünk amit egészen addig természetesnek veszünk, amig valamiért el nem veszítjük.    Amikor a térdem sérült le, most összel, hatalmas érzés volt, amikor újra le tudtam guggolni.  Amikor a keresztmamám beteg lett, és - szerencsére csak egy darabig- nem tudott kommunikálni a környezetével, akkor jöttem rá , hogy már az is milyen nagy kincs lehet , ha ki tudjuk mondani "inni kérek".
Készítettem is egy rövid brainstormingot a mai napról, azokról a dolgokról, amiért itt és most  hálás lehetek. Az első 13 dolgot egy lendületből irtam, de nem kellett túl sokat agyalni hogy felvigyem húszig. Biztos lenne még több, ha egy kicsit rákészülnék. Neked milyen hosszú a listád?


Hálás vagyok:
  1. azért hogy családom van
  2. azért hogy van két szép és okos melegszívű és kiegyensúlyozott gyerekem (csak róluk tudnék egy ülön listát irni:-))
  3. hogy mindenki egészséges
  4. hogy van egy kényelmes otthonunk
  5. hogy van normális munkahelyem , ahol értelmes munkát végzek
  6. hogy ott tudok lenni a gyerekekkel ha szükségük van rám
  7. hogy egy csapat vagyunk a férjemmel
  8. hogy mindenki épségben hazaért ma este is
  9. hogy kint minusz fokok járnak ,de nálunk finom meleg van
  10. a  forró csokinak amit este ittam
  11. hogy  van antibiotikum amitől  két nap alatt jobban lehet lenni
  12. hogy van lázcsillapitó ami leviszi a lázat
  13. hogy kifelé megyünk a betegségekből
  14. hogy van kikkel együtt nevetni
  15. hogy van aki szeret és rámmosolyog
  16. hogy vannak akik fontosak nekem, és van akiknek én is fontos vagyok
  17. hogy van  forró zuhany, amikor összefagyva hazaérek az edzésről
  18. Hogy meggyógyultam a sérülésből és járhatok sportolni
  19. hogy  a vonat  végre begördült húsz perc fagyoskodás után, és jó meleg volt
  20. hogy esett a hó hó hó és lehet örülni a télnek